Szerző: Szűcs Szilvia
2020-1-HU01-KA101-78010
Szakmai látogatás (2023. 04. 1-7.)
Kohtla-Järve Maleva Põhikool, Maleva 4,1, 31021,
Estonia oktatási intézményében
Munkanyelv az angol volt, de óralátogatások alkalmával észt és orosz nyelven is hallgatunk munkafolyamatokat.
Fogadó intézmény kollégái rendkívül nagy szeretettel és felkészültséggel fogadtak minket, mint szakmai oldalról és mint vendéglátás szempontjából is.
Óralátogatásaink során minden alkalommal jelen volt egy helyi kolléga, aki kíséretet és magyarázatot biztosított számunkra a látottakról, válaszolt kérdéseinkre.
Hospitálások után színes programokkal leptek meg minket.
A Pedagógusok életkori átlaga hasonló hazánkéhoz, a legfiatalabb tanító néni egy személyben 30 év alatti volt, az átlag 50 feletti. Elmondásuk szerint azért öregednek ki, mert nem igazán jön fiatal erre a pályára, mert nagyon nehéz, fárasztó a szakma. A díjazás nem szerepelt az eltántorító okok között.
Meg kell, hogy jegyezzem rendkívül ízletes és gazdag, egészséges ebéddel várják a tanulókat, melyért nem kell fizetni a gyerekek szüleinek. Kellő időt biztosítanak az elfogyasztására, ami testi lelki egészség fenntartásának szempontjából nem elhanyagolandó tényezők.
Beszélgetés a helyi gyógypedagógusokkal: Hogyan történik az érintett diákok ellátása?
Számomra szakmai szempontból a legfontosabb kérdésköröket tárgyaltuk. Észtország helyi oktatási intézményében csak részben történik meg az integráció, azaz nem teljes, tehát jelen vannak az iskola intézményében a fejlesztésre szorulók, de csak esetenként vesznek részt osztályba helyezésben tartandó órákon. Külön csoportokat alkotnak, egy -két év korkülönbséggel is akár, de készségek és képességek szempontjából hasonló tanulók alkotnak 5-6 fős csoportokat. Külön tanmenettel haladnak, de ha a gyógypedagógus úgy ítéli meg egy-egy órára, adott diákot osztályfokának megfelelő osztályba sorol bizonyos tanórákra. Van, hogy sikerül a teljes felzárkóztatás, ebben az esetben végleg maradhat az integráló osztályában. Véleményem szerint sokkal hasznosabb és eredményesebb módszerrel dolgoznak. Így sokkal több idő és figyelem jut a „papíros” nebulóra, az eljárás biztosítja individuumként kezelni a gyermeket, a folyamat eredményeként megvalósul a teljes integráció, de maga az út a folyamat inkább már inkluzív szemléletű. Hiszen nem osztályba sorolnak egy, két gyógypedagógiai ellátásra szoruló diákot heti egyszeri, kétszeri fejlesztő óra keretében történő megsegítéssel, és ezen órák valamelyik osztálytermi, tantervi órák elvesztésével jár. Hanem megvalósítanak egy optimális, személyre szabott módszert, ami relevánsan biztosíthatja az individuum tényleges korától elvárható érettséget, mind szociálisan, mind kognitíven.
Módszereik nagyon hasonlóak, mint amit hazánkban is alkalmazunk, talán a lehetőségeik szélesebb körűek. Lehet ez tán azért is, mert alapvetően osztályaik létszáma sokkal kisebb tanulói számmal működnek a mieinknél. Alapvetően nem láttam 20 főnél több diákot, még 20 főt sem, csak a helyi pedagógusok elmondása alapján tudunk ekkora számról.
Módszereik alapja az interakció, szituációsfeladatok, csoport munka és az ismétlés; mozgásban tartják a testet és a gondolkodást, visszatérnek, időről időre az előzőleg tanultakhoz, a tovább haladás csak biztos szintek elsajátítása után épülhet tovább. Ez a módszer véleményem szerint nem működhetne sikeresen 20 főnél magasabb létszámú osztályokban, szűk keretek közé szorított, pedagógiai önállóságot nem támogató rendszer alapján. Közel hasonló a teljesítmény a tanulók között, kevés a lemaradó és őket is azonnal igyekeznek felzárkóztatni egyes feladatokban. Bevonják a tanárok a tanulók saját mobil eszközeiket, QR- kódokon keresztül kapcsolódnak tartalmakhoz, érnek el információkat és ellenőrzéseket.
A diákok alapvetően nyugodtabbaknak és kiegyensúlyozottabbnak tűntek annak ellenére, hogy helyi pedagógus elmondása alapján a helyi munkanélküliség nyomást jelent a családok tagjaira. Az órákon a tanulók ténylegesen figyelnek és tisztelettel vannak egymás és különösen az őket tanítók iránt. A szünetekben inkább beszélgetnek egymással a fiatalok, mint sem a teflonjukat nyomkodnák.
Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem. Mind szakmailag és lelkileg is lendületet kaptam hivatásom folytatásához. Külön köszönöm kedves kollégáimnak, akikkel együtt utazhattam, rendkívüli értékes személyiségük, humoruk tették gazdagabbá tapasztalataimat.
